Ezt a weboldalt azzal a céllal indítottam, hogy a Várost érintő ügyek megvitatására módot teremtsek, és az Internet adta lehetőséggel élve szeretném személyesebbé tenni a városlakókkal való párbeszédet.
Ballagás és érettségi 2020

Rendhagyó 2020-as érettségi és ballagásági.

Nagyon sokan nagyon sok szempontból értelmezték már a lassan két hónapja tartó járványügyi helyzetet, a fiatalokról azonban kevesebb szó esett eddig. Pedig tanulónak lenni sem egyszerű ezekben a napokban. Hát még érettségizőnek! Hétfőn elkezdődnek a vizsgák, soha nem látott körülmények között.

Emlékszem, tudom, mert átéltem, mit jelent készülni, izgulni, reménykedni. Aztán nagy levegőt venni, és átlépni a küszöböt… Békeidőben is egész embert kíván a gyermeki és a felnőtt lét szimbolikus választóvonalán állni. Azok előtt, akik most futnak neki a kihívásnak, különösképpen megemelem a kalapomat. Rendkívüli idők, rendkívüli tanúi ők, még ha ezt majd csak később is fogják fel teljesen.

Nem akarom azt írni, hogy sajnálom őket, mert ez nem volna igaz. Inkább szorítok mindenegyes érettségizőért, saját fiamért is, mert a szemek kissé riadt, de mégis tettre kész csillogásában harminc évvel ezelőtti önmagam tükröződik némi opálossággal.

Mondják, hogy az ifjú szervezet sokat kibír. Én is ebben bízok. Hogy ösztönösen jobban kezelik, és hamarabb feldolgozzák a helyzetet, mint gondolnánk. Persze ehhez kellenek a barátok, a kortársak, a család és a pedagógusok is. Figyeljünk most oda a nagybetűs ÉLET kapujában toporgó fiatalokra. Nem babusgatás kell nekik. De legyünk ott, ha szükségük van ránk. Mert szükségük van ránk.

Igen, nehéz lesz, mert nem lesz szerenád. Nem lesz ballagás. Nem lesznek virágokkal feldíszített folyosók, tantermek. Nem lesz közös éneklés. Nem lesz igazgatói beszéd. Nem lesz. Lesznek viszont érettségi találkozók, amikorra a veszélyhelyzet izgalmas kalanddá, a szokatlan vizsgamenet pedig újra meg újra felidézhető sztorivá szelídül. Így legyen.

A szememben a hétfői nappal, az eredményektől függetlenül, minden érettségiző „nagygyerek” valóban érett, fiatal felnőtté válik. Mert érti, mert vállalja, mert csinálja, mert megcsinálja.

Kedves vizsgázók, büszkék vagyunk rátok!

Csorbai Ferenc

Csorbai Ferenc

polgármester - "Mohács Mindenkié!"

Szóljon hozzá

Ossza meg az ismerőseivel is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn