Koronavírus Mohács

Védőfelszerelések érkeztek Mohácsra
Blog
Csorbai Ferenc

Végre megérkeztek a védőfelszerelések

Megérkeztek a várva várt maszkok, köpenyek gumikesztyűk Végre megérkeztek és folyamatosan érkeznek azok a védőfelszerelések, melyeket régóta várunk és gyakorlatilag lehetetlen a beszerzésük! ☝️ A tegnapi nap folyamán azonnal kis is vittem az Alapellátóba pár doboznyit!📦👌 Köszönöm mindenkinek aki részt

Tovább olvasom »
mohácsi kórház katonai irányítás
Blog
Csorbai Ferenc

Öt igazoltan fertőzött személy van kórházunk ellátási területén

Dr. Csizmadia Csaba: „A mohácsiak többsége fegyelmezett résztvevője a vírus elleni küzdelemnek…” Két, katonai vezető érkezett hétfőn egészségügyi centrumunkba, hogy átvegyék a védekezés irányítási feladatait “Hétfőn reggel, március 30-án a rendkívüli képviselő-testületi ülés kezdeteként Csorbai Ferenc polgármester kérésére Dr. Csizmadia Csaba

Tovább olvasom »
A mohácsi piac fertőtlenítése
Blog
Csorbai Ferenc

A piac fertőtlenítése Mohácson

A mohácsi piac fertőtlenítése Több intézmény után a szombati piac napra készülve, fertőtlenítésre kerültek a piac árustó pultjai, a korlátok és az illemhelyiségek is.🧺🧪 Az óvintézkedéssel szeretnénk csökkenteni a vírus terjedését. Bízunk benne, hogy a fertőtlenítésnek köszönhetően nagyobb biztonságban fogják

Tovább olvasom »
számítástechnikai eszközök
Blog
Csorbai Ferenc

Rászorulók támogatása számítástechnikai eszközökkel

Számítástechnikai eszközök rászorulóknak Segítse a rászorulókat számítástechnikai eszközhöz. Mi már megtettük, csatlakozzon ÖN is!💻⌨️🖥🖱 Fogjunk össze és vigyázzunk egymásra! FONTOS: Minden Koronavírussal kapcsolatos információt megtalál az alábbi oldalakon. Kérjük, hogy innen informálódjon: Mohács oldala: http://mohacs.hu/koronavirus Kormányzati oldal: https://koronavirus.gov.hu/

Tovább olvasom »
Tomori konyha | Komp | Alapellátó - Mohács | Csorbai Ferenc
Blog
Csorbai Ferenc

Tomori konyha | Komp | Alapellátó – Mohács

Tomori konyha | Komp | Alapellátó – Mohács Folyamatosan látjuk el a kollégáinkat védőfelszerelésekkel. A Tomori konyhánál jobban figyelünk a járványügyi intézkedések betartására. Az Alapellátónál pedig elkezdtünk kialakítani egy olyan elkülönített helyiséget, ahol súlyosabb tünetekkel rendelkező, azonnali ellátásra szoruló betegek

Tovább olvasom »
Kereskedelmi egységek Mohács
Blog
Csorbai Ferenc

Mohácsi kereskedelmi egységek látogatása

Mohácsi kereskedelmi egységek látogatása Köszönjük szépen a meglátogatott kereskedelmi egységeknek, hogy betartják a felkéréseinket a vírus terjedésének megakadályozása érdekében. Fogjunk össze és vigyázzunk egymásra! FONTOS: Minden Koronavírussal kapcsolatos információt megtalál az alábbi oldalakon. Kérjük, hogy innen informálódjon: Mohács oldala: http://mohacs.hu/koronavirus

Tovább olvasom »