Ezt a weboldalt azzal a céllal indítottam, hogy a Várost érintő ügyek megvitatására módot teremtsek, és az Internet adta lehetőséggel élve szeretném személyesebbé tenni a városlakókkal való párbeszédet.
Mohács 1% adó

Maradjon Mohácson az adó 1%-a!
Most különösen nagy szükség lenne rá!

A személyijövedelemadó-felajánlások időszakában kéréssel fordulok a város adófizető polgáraihoz: élve a törvény adta jogukkal, 2019. évi személyi jövedelemadójuk 1 százalékát a civil szféra helyben működő képviselőinek szíveskedjenek felajánlani.
Hogy miért is kérem mindezt? Azért, mert az új koronavírus elleni védekezésből jónéhány itteni egyesület, klub és más tömörülés is derekasan kiveszi a részét. A járványhelyzet sokrétű kezelése, a segítségnyújtás különböző formái azonban csak akkor lehetnek – és maradhatnak – hatékonyak, ha megfelelő anyagi háttérrel, tartalékokkal is rendelkeznek e kör képviselői. Kérem, adójuk 1%-ával segítsenek, segítsünk nekik, hogy minél eredményesebben végezhessék a védekezés idején is tevékenységüket.

Értünk, mindannyiunkért tesznek és dolgoznak!

Köszönet érte!

A helyben kedvezményezetté tehető
civil szervezetek és adószámuk:

Alapítványok
Mohácsért Közalapítvány
19031910-1-02

Junior Art Alapítvány
18305283-1-02

Szili László Alapítvány (Mohács Város Kórháza)
19033266-1-02

„A 100 éves iskoláért” Alapítvány (MTÁI Széchenyi Iskola)
19034281-1-02

Mohácsi Idősekért Alapítvány (ESZI – Mohács, Gólya utca 42.)
18304275-1-02

Menedékvár Alapítvány
18324668-1-02

Gyermekeink Egészségéért és Tudásáért Alapítvány (Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium)
18306875-1-02

Mohács és Vidéke Ipari és Kereskedelmi Szakképzéséért Alapítvány (Pécsi SzC Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
18303913-1-02

Továbbtanuló Horvát (Sokac) Fiatalokért Alapítvány
18310483-1-02

Együtt a családdal, gyógyuLÓRA fel! Alapítvány
18316472-1-02

„Fogadj szeretetedbe!” Alapítvány (Pándy Kálmán Otthon)
18304457-1-02

„Tipegő” Alapítvány (Bölcsőde)
18325267-1-02

Egészségünkért és Jövőnkért Alapítvány (Mohács Térségi ÁMK Brodarics Iskola)
18303810-1-02

Park Alapítvány (Park Utcai Katolikus Általános Iskola)
18307742-1-02

A Park Utcai Német Nemzetiségi Óvodáért Alapítvány
18316001-1-02

„A Brodarics Téri Óvodáért” Alapítvány 18321256-1-02

„Az Eötvös Óvoda Gyermekeiért” Alapítvány
18318962-1-02

Alapítvány a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda fejlesztésére
18309988-1-02

Mohácsi Muzsikáló Fiatalok Alapítvány (Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola)
18310342-1-02

Mohácsi Női Kézilabda Alapítvány 18326141-1-02

„Támogass, hogy segíthessünk!” Alapítvány (a helyi mozgássérültek megsegítésére)
18306349-1-02

„A Sziget Gyermekeiért” Közhasznú Alapítvány
18323337-1-02

Carpathes Természetvédelmi és Fajmegőrző Alapítvány
18322343-1-02

Négy Múzsa Alapítvány
18322398-1-02

Mohács és Környéke Gitároktatásáért Alapítvány
18325322-1-02

Társadalmi szervezetek, egyesületek, klubok
SEBAJ Egyesület
18279245-1-02

Mohács-Bensheim Baráti Kör
19028059-1-02

Mohács-Aranyosgyéres Baráti Kör
18313132-1-02

Mohács-Wattrelos Baráti Kör 1992
18301966-1-02

Singende Quelle Baráti Kör
18320248-1-02

Bukovinai Székelyek Mohácsi Baráti Köre
18328710-1-02

Mohácsi Sokacok Olvasóköre
18301997-1-02

Mohácsi Szerb Olvasókör Egyesület
18318319-1-02

Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület (és annak Állatvédő Tagozata, Kutyatár)
19026019-1-02

Zöldküllő Mohácsi Túrakerékpáros és Természetvédelmi Egyesület
18320619-1-02

Mohácsi Dolgozók Horgászegyesülete 19944568-1-02

Pest József Horgászegyesület
18204759-1-02

Altinum Kendo és Iaido Egyesület
18329319-1-02

Mohácsi Németek Egyesülete
19036881-1-02

Mohácsi Polgárok Olvasóköre
18304653-1-02

Nők Egyesülete Mohácsért
18331042-1-02

Van1Hely Kulturális és Szabadidős Egyesület
18327142-1-02

Mohácsi Szabadidő és Tömegsport Sportegyesület
18752496-1-02

Star Fit Egyesület
18331444-1-02

Mohács Nemzetiségi Néptáncegyesület
18327032-1-02

Mohács és Környéke Önsegélyező Csoportja és Érdekegyeztető Szövetsége Közhasznú Szervezete
18304165-1-02

Mohács és Térsége Látás- és Hallássérültek Egyesülete
18219100-1-02

Mohácsi Polgárőr Egylet
18319853-1-02

Mohács-szigeti Polgárőr Egyesület
18320956-1-02

Mohácsi Torna Egylet 1888
19941273-2-02

Diáksport Egyesület Mohácsért
19034683-1-02

Mohácsi Utánpótlás Kézilabda SE
18327953-1-02

Mohácsi Focisuli
19036771-1-02

Mohácsi Evezősökért Egyesület
18319451-1-02

Mohácsi Textiles Kézilabda Club
18309706-1-02

Csorbai Ferenc

Csorbai Ferenc

polgármester - "Mohács Mindenkié!"

Szóljon hozzá

Ossza meg az ismerőseivel is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn