Ezt a weboldalt azzal a céllal indítottam, hogy a Várost érintő ügyek megvitatására módot teremtsek, és az Internet adta lehetőséggel élve szeretném személyesebbé tenni a városlakókkal való párbeszédet.
Önkormányzati flottafrissítés Mohács

Flottafrissítés

El kellett köszönnünk a régi gépjárműparkunktól és újra kellett cserélni, mert az állapotuk, a fenntartási és szervizelési költségeik már időszerűvé tették a flotta fiatalítását. Az új mikrobusz és platós teherautó a régi járműveknél sokkal biztonságosabb közlekedést és munkavégzést tesz lehetővé, károsanyag kibocsátásukkal pedig sokkal kevésbé terheljük a környezetünket.

A most lecserélt 9 személyes mikrobusz tizenegy éves volt és több százezer kilométert futott, a hátsó részébe például a fűtés sem volt bevezetve.🌬

A régi, fix platós tehergépkocsit tizenhét évvel ezelőtt állították hadrendbe, melyet új tulajdonosa feltehetően már csak alkatrészenként tudja hasznosítani.
Az új jármű már billenő platóval rendelkezik és megfelel a megnövekedett feladatmennyiség ellátására, így csökkentve a felesleges fuvarköltségeket is.

A Városháza épülete előtt megtartott átadón hangsúlyoztam, hogy a felszereltségükben és műszaki megoldásaikban is a kor elvárásainak megfelelő járművek megvásárlását nem volt értelme tovább halogatni, valamint a frissen üzembe helyezett gépkocsik beszerzésének a döntésénél a klímatudatosság is kiemelt szerepet játszott.

“Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” – Ön szerin vannak a városunknak problémás „területei” környezetvédelmi szempontból? Ha igen, akkor melyek azok és milyen megoldásokat javasol?

Várom hozzászólását!

#Mohacs #CsorbaiFerenc

 
Csorbai Ferenc

Csorbai Ferenc

polgármester - "Mohács Mindenkié!"

Szóljon hozzá

Ossza meg az ismerőseivel is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn