Ezt a weboldalt azzal a céllal indítottam, hogy a Várost érintő ügyek megvitatására módot teremtsek, és az Internet adta lehetőséggel élve szeretném személyesebbé tenni a városlakókkal való párbeszédet.
Koronavírus támogatási alap

Koronavírus támogatási alap

Tisztelt Mohácsiak, magánszemélyek és vállalkozók!

Nem tudhatjuk, meddig tart még a küzdelem a koronavírus ellen, illetve, hogy mik lesznek pontosan a járvány gazdasági és társadalmi következményei. Az viszont már most világosan látszik, hogy sokan önhibájukon kívül sodródtak olyan helyzetbe, melyet egyedül nem képesek kezelni. Alapvető létfeltételeik kerültek veszélybe.

Mohács Város Önkormányzata létrehozott egy pénzügyi alapot. Az erre átutalt összegekből a járvány által leginkább sújtott embertársainkat igyekszünk támogatni természetbeni szociális juttatások formájában.

Tisztelettel arra kérem Önöket, hogy a városunkért, az itt élők közösségéért érzett társadalmi felelősség szellemében lehetőségeikhez mérten támogassák a pénzalapot.

Egyben köszönöm mindazoknak, akik már meghallották szavunkat és megtették a maguk hozzájárulását.👏🙏

Fogjunk össze a bajban!🤝

Koronavírus támogatási alap 12077007 – 00153303 – 00400009

Tudjuk jól, Mohácson is vannak, akiket különösen érzékenyen érint a koronavírus miatt kialakult helyzet. Önkormányzatunk nem feledkezett meg azokról, akik most nem képesek a maguk erejéből gondoskodni legalapvetőbb étkezési, egészségügyi és lakhatással kapcsolatosan felmerülő igényeikről.

Egy pillanat alatt nagyot fordult a világ azokban a háztartásokban, ahol megszűnt a pénzkereseti lehetőség vagy beleszólt a járványügyi helyzet a mindennapok jól megszokott menetébe. Értük hoztuk létre a Mohácsi Veszélyhelyzeti Települési Támogatási Programot, melynek koordinálásában és lebonyolításában partnerünk a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat.

És hogy mivel segítünk?
A program keretében a következő természetbeni támogatások igényelhetők:
✅ – napi egyszeri meleg főétkezés
✅ – tartós élelmiszercsomag
✅ – közüzemi számlához nyújtott hozzájárulás

Lehet, hogy Ön is jogosult a támogatásra. Tájékozódjon a részletekről még ma Mohács város honlapján, ahol a kérelem formanyomtatványát is megtalálja.
Kattintson ide! 👉 https://bit.ly/3bFbqSv

Számíthatnak ránk a bajban!👍

Csorbai Ferenc

Csorbai Ferenc

polgármester - "Mohács Mindenkié!"

Szóljon hozzá

Ossza meg az ismerőseivel is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn