Több ezer védőmaszkot oszt ki a lakosság körében önkormányzatunk

Ezt a weboldalt azzal a céllal indítottam, hogy a Várost érintő ügyek megvitatására módot teremtsek, és az Internet adta lehetőséggel élve szeretném személyesebbé tenni a városlakókkal való párbeszédet.
Védőmaszkok kiosztása Mohácson

Több ezer védőmaszkot oszt ki a lakosság körében önkormányzatunk!

Szorgos kezek számolták, válogatták és csomagolták a Városháza dísztermében április 24-én kora délután azokat a maszkokat, amelyeket a város önkormányzata juttat majd el a helyi lakossághoz, hogy megfelelő védőeszközökkel is támogassa az új koronavírus-járvány elleni küzdelmet.

A polgármesteri hivatal munkatársai két-két ilyen védőmaszkot helyeztek egy-egy csomagba, melléjük pedig egy kis tájékoztató papirost, amely a maszk használatával kapcsolatos főbb tudnivalókat részletezi. Az önkormányzat azért is döntött e lépés mellett, mert tudatában van: nem könnyű manapság ilyen holmit beszerezni, értesülések szerint sokan még mindig nem tudtak megfelelő védőeszközökhöz jutni. Hallva a híreket, tudjuk azt is: sok helyen, főleg a nagyvárosokban egyre több helyen (szinte) kötelező a védőmaszk használata azok számára, akik elhagyják otthonukat, s így vagy úgy kényszerűen érintkezésbe lépnek embertársaikkal. Fontos kiemelni, hogy az önkormányzat nem egyszer használatos, hanem orvosi textilből varrott, mosható, fertőtleníthető, hosszabb távú viselésre alkalmas védőmaszkokat juttat el a lakosságnak.

Emlékeztetőül: országos viszonylatban Mohácson az első között csatlakoztak önkéntesek a védekezés hatékonyabbá tételéhez azzal, hogy „Varrjunk maszkot!” jelmondattal önálló csoportot hoztak létre, amely az egyik közösségi oldalon további híveket, követőket is igyekezett megnyerni az ügynek. A Dr. Szigeti József és segítői által útjára indított kezdeményezés sikert aratott, az akcióba bekapcsolódó hölgyek maszkok ezreit varrták meg az elmúlt hetekben. Komoly tett volt ez a város közösségéért, mindnyájunkért: nagy-nagy köszönet érte! A védekezés e módjának vélhetően nem kis szerepe volt (és van) abban, hogy Mohácson igazoltan fertőzött személy hetek óta egyetlen egy sem akadt. Ezt a „stafétát” veszi most át jelképesen önkormányzatunk azzal, hogy maga is beáll a sorba, jó minőségű védőmaszkok sokaságát juttatva el a város lakosságának.

 

Fogjunk össze és vigyázzunk egymásra!

FONTOS:
Minden Koronavírussal kapcsolatos információt megtalál az alábbi oldalakon. Kérjük, hogy innen informálódjon:

Mohács oldala:
http://mohacs.hu/koronavirus

Kormányzati oldal:
https://koronavirus.gov.hu/

Csorbai Ferenc

Csorbai Ferenc

polgármester - "Mohács Mindenkié!"

Szóljon hozzá

Ossza meg az ismerőseivel is!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn